Állj! Írj, üzenj, szólj!
 
Hirdetés
 
Nincs cigányügy, csak magyarügy
2010. augusztus 27. péntek, 12:07
Az egyházak szerepe a romák társadalmi befogadásában címmel rendeztek konferenciát Brüsszelben, az Európai Parlamentben, melynek szervezõje és házigazdája Járóka Lívia európai parlamenti képviselõ, a Nõjogi és Esélyegyenlõségi Bizottság alelnöke volt.

A legnagyobb kihívás

A frissen elfogadott Lisszaboni Szerzõdés második pontja kimondja az emberi méltóság tiszteletének kötelességét, a diszkrimináció tilalmát, illetve – végre – azt is, hogy a kisebbségek tagjait is megilletik az európai egyetemes jogok – emlékeztetett nyitóbeszédében Tõkés László református püspök, európai parlamenti képviselõ, az EP Kulturális és Oktatási Bizottságának tagja, aki hangsúlyozta: ugyanezen értékek mellett az Európai Alapjogi Charta is hitet tesz. A képviselõ kiemelte: mindemellett fontos az intézményes kapcsolattartás az európai uniós intézmények és az egyházak között, hogy az együttmûködés ne csak papíron, hangzatos jelszavak formájában létezzen, hanem a valóságban is. Pozitív fejlemény e szempontból, hogy az új Európai Bizottság egyik tagja az alapvetõ jogok érvényesüléséért fog felelni. „Kevés olyan fontos kihívás áll napjainkban Magyarország elõtt, mint a cigánykérdés rendezése, ami egyszersmind persze magyarkérdés is egyben”, mutatott rá Tõkés László. „A nem cigány magyaroknak is alapvetõ létérdeke a cigányság szociális felemelése, de ehhez képest jelenleg még a romák hiteles számbavétele is gondot okoz”, fogalmazott, hozzátéve, hogy a kérdés fontosságának tudatosítása néha még a lelkészi karon belül is nehézségeket okoz, holott a Biblia egyértelmûen fogalmaz az egyetemes kiválasztottság és egyetemes üdvösség kérdésében.

„4-5 napig is itt ülhetnénk, ha fel akarnám sorolni mindazt, amit az elmúlt két évtizedben ígértek a cigányságnak, ha azonban arról lenne szó, amit tettek értük, már itt sem lennénk.”„Én is kisebbségi vagyok”, kezdte beszédét Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke. „Az Európai Unión belül élõ 15 millió magyar ugyanis a közösségek lélekszámának mindössze 3 százalékát teszi ki, és ezáltal nekünk is meg kell harcolnunk kultúránk, történelmünk elismeréséért, még ha klasszikus kisebbségi létrõl a magyarság esetében nem is beszélhetünk”, mondta a politikus, aki csatlakozott Tõkés László szavaihoz. „Elfogadhatatlan, hogy 2009-ben sokmillióan éljenek Közép-Európában lehetetlen körülmények között! 4-5 napig is itt ülhetnénk, ha fel akarnám sorolni mindazt, amit az elmúlt két évtizedben ígértek a cigányságnak, ha azonban arról lenne szó, amit tettek értük, már itt sem lennénk”, fogalmazott Schmitt Pál, aki szerint mára a napnál is világosabbá vált, hogy a rendszerváltás igazi vesztesei a magyarországi és a szomszédos államokban élõ romák, hiszen annak idején az építõ- és nehézipari csõdök következtében elsõként õk veszítették el munkájukat, állástalanságuk, szociális segélyeken alapuló létük pedig azóta konzerválódott. „Emellett a cigányok a politikai haszonszerzés áldozatai is, akár a szavazatvásárlást tekintjük az egyik oldalról, akár a rasszista jelszavakat a másikról. Ezeket minden jóérzésû demokrata elutasítja”, tette hozzá, kiemelve, hogy a következõ idõszaknak adekvát válaszokat kell adnia ezekre a problémákra.

Schmitt Pál emlékeztetett: jelenleg a magyarországi általános iskolákban minden harmadik iskolakezdõ diák cigány, vagyis 12 év múlva minden harmadik elsõ munkavállaló roma lesz, 18-20 év múlva pedig nekik kell majd eltartaniuk az öregedõ társadalmat. „Eljön az az idõ is, amikor minden második iskolakezdõ gyerek cigány lesz, ezt egyszerûen tudomásul kell venni. Minden jóérzésû európai polgár kötelessége tehát a roma integráció elõsegítése, akár az oktatás, akár a munkavállalás kérdésérõl van szó, az Európai Néppárt és személyesen Orbán Viktor ezért is karolta fel erõteljesen a cigányság ügyét. A romáknak pedig kötelességük végigmenni ezen az úton a no pain – no gain jelmondat szellemében”, jelentette ki. Schmitt Pál véleménye szerint az egyház kettõs szerepet játszhat a cigányság integrációjában: egyrészt ellátja hagyományos karitatív feladatait, másrészt sokat tehet azért is, hogy felhívja a problémákra a többségi társadalom figyelmét.

 

A konferencia szervezõje, Járóka Lívia EP-képviselõ, a Nõjogi és Esélyegyenlõségi Bizottság alelnöke egyetértett az elõtte szólókkal abban, hogy a romaügyekben gyakran hangzanak el szép szavak, amiket aztán le is írnak, valós cselekvés azonban kevés történik. „Az egyház azokhoz is tud szólni, akik ellenérzésekkel viseltetnek a cigányság irányában, a cigánypasztoráció pedig megfelelõ eszköz a történelmi küldetés teljesítésére”, fogalmazott a politikus, aki szerint a szociális támogatásnak és az egyházak nyújtotta lelki tápláléknak ki kell egészítenie egymást. „A kutatók bizonyos rétegekrõl mára egyszerûen lemondtak, úgy állnak a kérdéshez, hogy a 40 feletti romákat tulajdonképpen el lehet felejteni, holott a cigányközösségek problémái a nem romákat is sújtják”, jelentette ki Járóka Lívia, aki szerint ugyanakkor ma már szerencsére léteznek a problémákra, feszültségekre mûködõképes társadalmi válaszok, szemben a csak papíron létezõ kezdeményezésekkel. Ezek a megoldások viszont szinte kizárólag alulról, a civil szférából érkeznek. „A cigánykérdést illetõen európai szintû paradigmaváltásra van szükség, az antidiszkriminációs harc mellett az oktatás és a munkahelyteremtés kérdését is rendezni kell”, fogalmazott. „Minden társadalmi megújulás kulcsát az erõs helyi együttmûködés, a kis közösségek építésében elért sikerek jelentik, ezért fontos, hogy az egyházak által ezen a területen elért sikerek visszhangra találjanak. A hatásos kezdeményezéseket támogatni kell, országos szintûvé fejleszteni, és a szakpolitikában is szerepet kell, hogy kapjanak.”

Egy társadalom sem épülhet pénzlogikára

Székely János, az Esztergom-Budapesti Fõegyházmegye segédpüspöke, az Esztergomi Hittudományi Fõiskola rektora szerint ma Magyarországon két fõ probléma létezik: az egyik az évi 30 ezres népességfogyás, a másik a roma – nem roma feszültségek kérdése. „Úgy tapasztalom, hogy miközben Európában afféle piramisszerû társadalom épül ki, középpontban a szabadversennyel és az individualizmussal, egyre több belülrõl megkeseredõ ember él közöttünk. A mai világ az erõsek, a sikeresek, a gátlástalanok világa, az ember azonban nem erre, hanem szeretetre, alkotásra, építésre született, nem pedig arra, hogy keresztültaposson a többieken, ezért is keserednek meg oly sokan. Egy életerõs társadalmat – a családhoz hasonlóan – nem lehet pénzlogikára felépíteni”, jelentette ki. Ami a cigányok és nem cigányok közötti ellentéteket illeti, Székely János szerint az egység egyáltalán nem utópia, és a magyar tapasztalatok Európának is sokat adhatnak. Persze van mit helyrehozni, hiszen számos keserû emlék él a felekben. „Angliából 1530-ban kitiltották a cigányokat, és hogy ne is merjenek visszajönni, 18 ezret fel is akasztottak közülük. Aki mégis visszajött, azt bárkinek joga volt a fülénél fogva egy fához szögezni. Poroszországban kicsivel késõbb szintén 10 ezer cigányt akasztottak fel, Franciaországból pedig egyszerûen Afrikába deportálták romák ezreit. Magyarországon ilyen szörnyûségekre szerencsére nem került sor, habár problémák voltak és ma is vannak. Ma Európában azonban egyértelmûen nálunk a legerõsebb a roma értelmiség”, mondta Székely János, aki szerint hazánk az egyház és a romák kapcsolata terén is élen jár a kontinensen. Kevesen tudják például, hogy 1943-ban hazánkban került sor az elsõ szervezett cigánypasztorációra, 2008-ban nálunk született meg az elsõ lovári nyelvû Biblia, és Magyarországon készül jelenleg az elsõ lovári mise is, melynek alapját õsi cigány dalok képezik. „Mint ebbõl is látszik, az egyház nem asszimilálni akarja a romákat, hiszen kultúrájuk érték”, fogalmazott a segédpüspök, aki szerint a cigányok beilleszkedését a többségi társadalom részérõl nemcsak elõítéletek, de hatalmas ismerethiány is nehezíti.


„A papképzésnek részét kell, hogy képezze a cigánypasztoráció, hogy a szemináriumból kikerülõ fiatal papok megfelelõ ismeretekkel bírjanak: Nagydorogon és Esztergomban ennek már láthatjuk biztató jeleit. A Szent István kiadó gondozásában hamarosan megjelenik a cigány népismeretrõl írott könyvem, amely minden egyházi iskolába eljut majd kiegészítõ tananyagként. A katolikus egyház legtöbb iskolája elit intézmény, ahová a jobb módú családok gyermekei járnak, de a hátrányos helyzetû tanulók számára is mûködtetünk iskolákat, például Kazincbarcikán, illetve a Pannonhalmi Bencés Gimnázium is minden évben felvesz legalább két roma tanulót. Nagy álmom, hogy Budapesten egy, a Gandhihoz hasonló, de keresztény szellemiségû, lehetõleg az óvodától a szakmáig kísérõ iskolát hozzunk létre”, mondta Székely János.
„Évtizedek óta bénultan várjuk a csodát, hogy valami majd csak történni fog. Pedig az elsõ lépésben azt kellene eldöntenünk, akarunk-e gyógyulni.”
Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke egyházának sajátos, szintén kisebbségi jellegével kezdte felszólalását, hiszen hazánkban ma mindössze a népesség 3 százaléka vallja magát evangélikusnak, ráadásul az egyház hivatalos nevében sem véletlenül szerepel „Magyar” helyett „Magyarországi”. Mindez abszolút nyitottságot jelentene, ez azonban egyelõre nem létezik. „Magyarországon ma áldatlan állapotok uralkodnak: romák és nem romák között kölcsönös ellenszenv feszül, amit a politika gátlástalanul kihasznál. Ezt az átkos örökséget meg kell törni, ez azonban nem könnyû, hiszen évtizedek óta bénultan várjuk a csodát, hogy valami majd csak történni fog. Pedig az elsõ lépésben azt kellene eldöntenünk, akarunk-e gyógyulni, ha pedig igen, azt kell kideríteni, vannak-e ehhez megfelelõ emberek a megélhetési romaügyesek mellett”, sorolta a püspök, aki hangsúlyozta, hogy nem véletlen fogalmaz végletesen, ugyanis tény, hogy maguk a cigányok is szenvedélyesek és végletesek. „A sarkosságnál persze kényelmesebb a langyos diplomatikusság, de ezen mára már túl vagyunk”, mondta Gáncs Péter, rámutatva, hogy a többségi társadalmat és a romákat több kapocs is összefûzi. „A cigány és a magyar himnusz például egyaránt a balsors, a bûnhõdés, az átokból való szabadulás vágyát fogalmazza meg, még ha más módon is. Õszintén szembe kell néznünk egymással, és bevallani, mit vétettünk egymás ellen”, jelentette ki.
Gáncs Péter hozzátette: személy szerint a népfõiskolai modellt egy lehetséges megoldási útnak látja például az oktatási problémákra, „ez azonban nem azt a népfõiskolai modellt jelenti, amit ma Magyarországon a többség ért alatta, vagyis hogy összefogdosunk 20 embert, és valamit ötletszerûen a fejükbe tömünk, hanem egyfajta holisztikus oktatási módszert.” Példaként a szarvasi Tessedik Sámuel Fõiskolát hozta fel.

Évtizedekben mérhetõ lemaradás


Nagy József Barna, a nagyváradi Cigánymissziós Központ igazgatója az erdélyi magyar cigányság helyzetérõl beszélt, nyomatékosan hangsúlyozva, hogy az erdélyi cigányokért a magyar cigányok felelõsek, hiszen a román állam nemhogy gondoskodni nem fog róluk, de az állami hatóságok fellépése és a romániai egyházak román nyelvû liturgiája miatt elõbb-utóbb nyelvcserén fognak átesni. „Azt se felejtsük el, hogy az erdélyi cigányok lemaradása körülbelül 30 év még a magyarországi cigányokhoz képest is. Erdélyben gyakorlatilag egyáltalán nem létezik roma értelmiség, a cigányok többsége rettenetes nyomorban él. A legfontosabb tehát a szegénység kezelése lenne, ez azonban elsõsorban nem az egyházak feladata: az egyház lelki támaszt nyújt, de az anyagi eszközei nem elegendõk arra, hogy olyan emberek helyzetén változtasson velük, akik barlangban vájt házakban élnek, melyek berendezése mindössze két matrac”, mondta Nagy József Barna. „A támogatásokra fordított minden ezer euróból jó, ha mindössze tíz eljut a cigánytelepre, a pályáztató-elosztó rendszer saját apparátusa éli fel az összegek jelentõs hányadát. Az egyházak esetében azonban a pénzek felhasználása jóval átláthatóbb, erkölcsi tartásuknál fogva az egyházak jobban gazdálkodnak a rájuk bízott javakkal, mint az állami intézmények.”

Gelsei Gábor, a Hodászi Görög Katolikus Egyházközség esperese, a Szent Illés Menedékház igazgatója szerint a romák társadalmi integrációjában alapvetõ lehet az egyház szerepe, példaként pedig Sólya Miklós egykori hodászi görög katolikus parókus cigányra fordított miséjét, illetve tevékenységét hozta fel. „A hodászi romák a templomban tanulták meg az ábécét, a szorzótáblát, õ tanította meg õket késsel-villával enni, miközben a nyakukban mindig ott lógott a rózsafüzér”, mutatott rá, azonban hozzátette, hogy a nagy hagyományú hodászi közösség is megszenvedte az elmúlt 20 év változásait: ezek ugyanis száz évvel ezelõtti állapotokat hoznak vissza. Hodász ugyanakkor továbbra is a pozitív kezdeményezések települése. „Építettünk egy 600 m2-es közösségi házat, 2001-ben pedig felavattuk a bentlakó szociális otthont és az anya–gyerek krízisházat. Most szeptemberben nyílt meg, közel ötven gyerekkel az Angyalok Kertje óvoda. Az új óvoda és a leendõ bölcsõde reményünk szerint mérföldkõ lesz a cigány közösség életében. Olyan preszocializációs folyamat részesei lehetnek az idejáró gyerekek, ami még nem fordult elõ a hodászi cigánygyerekek életében. Reményünk szerint hendikep nélkül indul az életbe, az iskolába. Az óvodában három éves kortól, egyénre szabott képességfejlesztõ pedagógiai módszerrel nevelik a gyerekeket. Már ekkor megismerkedik a hit alapelemeivel, mûvészeti oktatás folyik, amerikai egyetemet végzett pap tanít angol nyelvet. A közösség gondoskodik idõseirõl is. A lakásukon levõket látogatják, szükségleteik szerint ellátják. A rászorultak minden nap meleg ételt kapnak térítésmentesen”, mondta Gelsei Gábor.

Dezintegratív vezetõ nem integrálhat

,,Az egyházak követtek el hibákat is, de van tapasztalatuk a kultúrák közötti kapcsolatépítésben, és volt idejük megtanulni a másik kultúrák tiszteletét.”Dúl Géza, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációs referense, a Ceferino Ház lelkésze szerint nagy eredmény volt, hogy 1993-ban létrejött az 577 cigány önkormányzat, ám sem ez, sem a következõ évek jószándékú intézkedéscsomagai nem tudtak alapvetõ változásokat hozni a magyarországi romák helyzetébe. „Arról például fogalmunk sincs, hogy az elmúlt három évben oly gyakran emlegetett, felzárkóztatásra szánt 120 milliárd forint mire költõdött el. Még mindig léteznek a szegregált telepek, az iskolai szegregáció nemhogy eltûnt volna, de még erõsödött is, munkahelyek továbbra sincsenek, a romáknak pedig esélyük sincs képzettséghez jutni. Ennek ékes bizonyítéka, hogy 1993 és 2003 között 27 százalékkal nõtt az érettségit tekintve a lemaradásuk, a felsõoktatásban tanulók között pedig még a 2 százalékot sem éri el a cigányok részaránya”, sorolta a számokat Dúl Géza, aki szerint a helyzet egyre csak súlyosbodik az olyan események hatására, mint Olaszliszka, Sajóbábony vagy a cigánygyilkosságok: ezek az eseteke a növekvõ társadalmi szakadék szimbólumai, és az sem hat éppen az elõítéletek ellen, hogy egyes roma vezetõk ellen bûnvádi eljárás folyik. „Meg kell érteni, hogy semmiféle integrációs programot nem vezethet olyan személy, aki dezintegratív, mert minden csak az ellenkezõjére fordul”, mondta.

Dúl Géza szerint az egyházak én – te viszonyban szólítják meg az embereket, a cigányok pedig bíznak bennük, így aztán nagy mértékben járulhatnak hozzá a feszültségek feloldásához és a közvetítéshez. „Az egyházak követtek el hibákat is, de van tapasztalatuk a kultúrák közötti kapcsolatépítésben, és volt idejük megtanulni a másik kultúrák tiszteletét”, mutatott rá, példaként Afrika esetét hozva fel, ahol egy évszázaddal ezelõtt alig 1 millió keresztény élt, mára azonban mintegy 130 millióan tartoznak valamelyik keresztény felekezethez.

A lelkész persze tisztában van vele, hogy tartós eredmény kizárólag szimmetrikus kapcsolatban érhetõ el, a cigányok ügye széleskörû összefogás nélkül nem segíthetõ elõ. Vagyis a megoldáshoz az állami, az önkormányzati, a civil és az egyházi szféra összefogása egyaránt szükséges. „Ami az egyházat illeti, részt vehet – sõt, részt is kell vennie – a gazdasági kezdeményezésekben, elsõdleges feladata azonban nem ez, hanem a motiváció. Vagyis nem csak igehirdetés, hanem ki kell várni, amíg egy közösség maga is hordozza az igét”, fogalmazott Dúl Géza, aki a média kulcsszerepét is kiemelte a közgondolkodás alakításában. „Szabályozni kell, miként esik szó a témáról, amire a nemzetközi gyakorlatban is léteznek példák: például Amerikában százalékos arányban írják elõ, hogy a televíziós bemondók közül hánynak kell feketének lennie, és így tovább. Mindez természetesen a média szabadságának korlátozása nélkül is megoldható”, mondta, hangsúlyozva azonban, hogy a cigányság problémái egy-két parlamenti ciklus alatt nem kezelhetõk, nemzedékeken átívelõ munkára van szükség az évszázados beidegzõdések miatt.


Hofher József jezsuita szerzetes, a Jezsuita Cigánypasztoráció vezetõje szerint a roma integráció kérdésének egyik legfontosabb szegmense a felnõttképzési rendszer, melyet õ legszívesebben csak szeretetiskolának nevez. „A gyerekek családban nõnek fel, az elsõdleges értékközvetítõ a tradicionális családi-szülõi közeg, a cigányság pedig különösen családszeretõ. Vagyis hiába látnak adott esetben heti öt napban mintát az iskolában, ha a szülõk analfabéták, és még a nyolc osztályt sem végezték el”, mutatott rá, kiemelve a hazai felnõttoktatás krízishelyzetét. „Ma Magyarországon nem létezik törvényi szabályozás az analfabéták, funkcionális analfabéták képzésére. Tervek, elképzelések persze sok részrõl vannak, de ezeket nem akkreditálják, és így természetesen állami támogatásban sem részesülhetnek. Ugyanígy a közmunka is kizárólag a funkcionális analfabétákat termeli újjá, ha nem kapcsolódik hozzá képzés”, mondta Hofher József, aki szerint ugyanakkor a felnõttoktatásban nem kizárólag az iskolába járó személyekkel kell foglalkozni. „A rendszerre óvoda és bölcsõde is ráépíthetõ, így amíg az anya tanul, a gyerekkel is törõdnek.” A szerzetes szerint azt kellene minél elõbb megérteni Magyarországon, hogy hiába létezik szociális intézményrendszer, az normális szociálpolitika nélkül soha az életben nem fog megfelelõ módon mûködni.„A szociológus megállapítja, hogy a cigánygyerekek mezítláb járnak. Az antropológus azt mondja, hogy cipõ kell, hiszen ez a norma. A média beszámol róla, hogy ellopták a pénzt, ezért nincs cipõ. Az egyház pedig megmutatja, hogy lám, így kell a cipõt használni.”

Kiss Ulrich jezsuita szerzetes, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium rektora szerint rajtunk múlik, az esélyt vagy a veszélyt látjuk meg a jelenlegi helyzetben. „A posztindusztriális társadalom a mobilitás társadalma, márpedig a cigányoknál senki sem mobilisabb – a magyarok például egyáltalán nem azok”, emelt ki egy lehetséges elõnyt, hangsúlyozva, hogy a helyzetet elõször elemezni kell, megoldási javaslatokkal pedig csupán azt követõen szabad elõállni, hogy már megértettük az ábrát. „Az értelmiségre, így a roma értelmiségre is hármas feladat hárul: meg kell érteni a problémát, elemezni kell a helyzetet, majd megoldásokat kell javasolni”, hangsúlyozta Kiss Ulrich, aki egyszersmind rámutatott: rendkívül fontos a nyelvi képzés is. „Bangkokban thai kisgyerekeket tanítottunk angolul a nyomornegyedben, majd húsz évvel késõbb egyiküket már szállodaigazgatóként üdvözölhettem. Az angol nyelv ismerete a mai világban elengedhetetlen, a roma fiatalokat is ez irányba kell motiválni, ezért is szervezünk idén nyáron egy nyelvi kurzust, ahol a résztvevõk háromnegyede roma lesz.” Ami az egyházak szerepét illeti az integrációban, gyakorlati példával világította meg a helyzetet. „A szociológus megállapítja, hogy a cigánygyerekek mezítláb járnak. Az antropológus azt mondja, hogy cipõ kell, hiszen ez a norma. A média beszámol róla, hogy ellopták a pénzt, ezért nincs cipõ. Az egyház pedig megmutatja, hogy lám, így kell a cipõt használni. Mi csinálnak eközben a politikusok? Eltörlik a személyi jövedelemadó 1 százaléka feletti rendelkezés jogát, ami nagyon káros, mivel ezzel a kormány nem csak anyagilag okozott kárt, hanem az adakozás kultúráját vetette vissza, ahelyett, hogy azt támogatta volna.” A média szerepérõl is szó esett. „Igenis cigány szappanoperára van szükség, amiben érzelmek vannak, amit mindenki megért, és mindenki kapcsolódni tud hozzá”, fogalmazott, kiemelve: Európában rengeteg pénz áll a jó célok rendelkezésére, csupán össze kell fogni ahhoz, hogy ezek az összegek elérhetõk legyenek.

Csak magyarügy van


Balázs József kunmadarasi plébános szerint 10-12 év semmittevés után manapság kezdi felismerni a magyar társadalom, hogy a cigányság integrációja terén elérkezett a konkrét munka ideje. „A feladat nem onnan indul, hogy mit tehet a másik, hanem hogy mit tehetek én”, fogalmazott. Csonka József református missziós lelkész, a Hosszúpályi Cigány Ima- és Közösségi Ház vezetõje csatlakozott hozzá: szerinte a dolgok nem akkor kezdõdnek, amikor láthatóvá válnak. „Az én álmom egy egységes cigánymissziós szeretetszolgálat felekezetek közötti jelleggel”, mondta.

Soltész Miklós, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyûlési képviselõje szerint Magyarországon nem cigányügyrõl, hanem magyarügyrõl beszélhetünk. „Ha hallgatunk bizonyos szirénhangokra, az mindnyájunkat a katasztrófába vezet. A liberális megközelítés ál-emberjogi nyilatkozatai kudarcot vallottak, a tabuk feloldódtak, a szélsõjobb és a szélsõbal viszont elfogadhatatlan, rossz válaszokat ad a problémákra”, mondta a politikus, aki az elõzõ felszólalókkal egyetértve az oktatás, a családtámogatás, a munkahelyteremtés és ezekhez kapcsolódó módon a segélyezési rendszer alapvetõ átgondolását hangsúlyozta.

Aba-Horváth István, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyûlés nemzetiségi és etnikai tanácsnoka elmondta: akár becsukott szemmel is meg tudja mondani egy ismeretlen településen, hol kezdõdik a cigánytelep, ott ugyanis már nincs járda, csak homok. „Ez egy teljesen más világ távoli hétköznapokkal, ahol az ott élõk marslakóként néznek ránk. Olyan közösségekrõl beszélünk, ahol az anya nem tudja, mit ad enni a gyermekének másnap, az apa pedig nem tud példakép lenni, mert régóta elveszítette saját önazonosságát is”, fogalmazott Aba-Horváth István, aki szerint a jólét nem fizikai kategória, hiszen a szellemi és a lelki jólét is elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki megtalálja helyét a világban. „Ha a gyereknek jut étel, a szülõ kibírja, ha õ csak másnap eszik. Ha viszont a lelki jólétnek sincs alternatívája, az ember felemészti önmagát.” A tanácsnok – a korábban elhangzottakkal egyetértve – szintén kiemelte, hogy az Országos Cigány Önkormányzatban folyó események nem segítik az integrációt, ám óva intett attól, hogy emiatt bárki is általánosítson. „Igenis sok cigány közösségi vezetõ tudja méltósággal felhasználni a javakat”, mutatott rá.

Aba-Horváth István szerint összetartás csak akkor alakulhat ki, ha mindenki egyenlõ mércével mér, és bûnnek tekinti a bûnt, akárki is követi azt el. „Ettõl azonban még messze vagyunk. Amikor Marian Cozmát meggyilkolták, csak úgy nyüzsögtek nálam az újságírók, a tatárszentgyörgyi tragédia kapcsán azonban mindössze egyetlen megyei lap munkatársa keresett meg”, hozott fel egy konkrét példát. „Dolgozó magyar polgárokká akarunk válni, de ezt egyedül nem tudjuk felvállalni”, összegezte a helyzetet, kiemelve, hogy a minden településen mûködõ templomok kulcsszerepet játszhatnak a cigányság integrációjában. A konferencián utolsóként felszólaló Mezei Ádám, a Nagycsaládosok Országos egyesületének képviselõje, a szervezet romaügyi megbízottja egyetértett Aba-Horváth István szavaival.

Forrás: Kultúrpart.hu - http://www.kulturpart.hu/uzenet_a_foldrol/17156/nincs_ciganyugy_csak_magyarugy

 
Qweb Internet Technolgia