2021. október 2-án nyílt meg a Roma Parlament kortárs művészeti galériája a VIII., Kőfaragó u. 5 sz. alatt. Harminchárom éves történetünk során 60 kortárs roma képzőművész 400 alkotásából álló gyűjteményt gondozunk. A műalkotásokat az Üllői úton található központunkban állandó kiállításon tesszük elérhetővé a roma művészet iránt érdeklődők számára. Ezen felül időszaki kiállításokra rendelkezésre bocsájtjuk egyesületek, oktatási intézmények, közintézmények számára is.
2024 folyamán az Üllői út mellett többek között Pécsett (a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvoda épületében), Kovácsvágáson (a falunapon, a nagyszínpadon), Felsőregmecen (a Hegyközi Roma Közösségi Házban), valamint Ibrányban (az Ibrányi László Művelődési Központban) állítottunk ki összesen kb. 70 képet a Roma Parlament gyűjteményből.
2024 őszén Horváth Mária vezetésével szombatonként összegyűlt néhány tagunk és támogatónk, hogy a közösségi térként is szolgáló irodában kötetlen keretek között beszélgessenek. Ezekből a találkozókból-beszélgetésekből született meg a Fáma Klub ötlete. Mária szavaival:
"A Fáma Klub a Roma Parlament klubja. Szeretnénk teret adni olyan hétköznapi nőknek, asszonyoknak, akik az élet valamilyen területén kimagaslót alkotnak, és ezért szerintünk nagyobb nyilvánosságot érdemelnek. A közönség soraiban biztosan helyet foglalnak azok az általunk meghívott szakemberek, akik tapasztalatukkal és szakértelmükkel akár segítséget is tudnak nyújtani a vendégeinknek a kitűzött céljaik elérésében. Szeretettel várunk klubunkba téged is, ha kíváncsi vagy vendégeinkre, és ha fontosak számodra a Roma Parlament által képviselt eszmék, értékek!"
Az első alkalommal, 2024. december 7-én, Gulyás Zsuzsi és Varga Kamilla voltak a klub vendégei. A két énekesnő gyönyörű muzsikával és érdekes beszélgetéssel varázsolta el a közösséget.